Varázsszavak

A Kowalsky meg a Vega nyolcadik nagylemeze, a Varázsszavak 2016-ban jelent meg olyan slágerekkel, mint a Mit mondjak még, Csend legyen, vagy a címadó dal. Az albumot az alábbi zenemegosztókon lehet meghallgatni illetve letölteni:

WS

Infó a lemezről
Kowalsky | ének
Szórád “Jimmy” Csaba | basszusgitár
Vajda “Sóder” Péter | dob
Vidák “More” Róbert | gitár, akusztikus gitár, vokál
Vajda “Carlos” Tamás | gitár, vokál

Vokál: Gábor Bernadett, Szegedi Richárd

Amilyen hülye vagy… (Daddy’s version) | Szórád Tamás – basszusgitár, Vajda István – zongora
Nekem elég | szöveg: Geszti Péter, zene: Erdélyi Péter
Ez a mi mesénk | szöveg: FankaDeli, Kowalsky | zenei átdolgozás: Kowalsky meg a Vega
Lélekszerelő | A refrén szövegét inspirálta: Csitáry-Hock Tamás | zene: korábbi Kowalsky (Mantra zenekar) dal részletének átdolgozása

Felvétel, keverés, mastering:Mosquito & Szeg Pisti
Hangszerelés: Mosquito
MMP Hangstúdió Debrecen

Koncertszervezés:Őri Ferenc | fabrik999@gmail.com | 06 30 389 3590
Borító:Staudt Nóra

Fotók:Reuters, Kenéz Ica

Kiadja az MFM Kiadó. Minden jog fenntartva.

A lemez elkészültében a zenekar köszönetet mond:

a Balázs családnak: Valcsi, Szofia, Aruna Levente, Zente, Keve, Kowa szüleinek és Krisztiánnak

a Szórád családnak: Netti, Zara, Inez, Jimmy szüleinek és nagyszüleinek, Líviának

a Vajda családnak: Reni, Hancsi, Sóder és Carlos szüleinek

a Vidák családnak: Laura, Sári, Borka, Robi szüleinek

Továbbá:

A stábnak, Ádi, Burián Peti, Csapó Tomi, Csontos Csaba, Dezsőke, Don Levito, Dubán Dezső, Fejes Tamás, Fred Laci, Fridvalszky Richárd, Gaál Csaba, Gaga, Gábor Bernadett, Gege, Gouranga, Gricz József, Hajdú Zoli, Haracsek László, Hermann Évi, Husi, Janó, Juhász Rob, Kendesi Csilla, Király Anita, Kovács AER Laci, Kovács Gézu, Kozma Ádám, Laller, Lőrincz Rudi, Magor, Mak Árpi, MOL, Moszi, Megyeri László, Nagy Sanyi, Nyerges Tamás, Nyuzó Norbert, Őri Feri, Pajor Zsolt, Pataki Laci, Pálmai Gábor, Perneszky András, Phoenix Rt., Pintér Balázs, Pintér Bali2, Plank Károly, Popov Zita, Pócsi Pisti, Rábold Ákos, Rózsa Péter, Sallai Tibi, Sinka család, Sittes, Stoni, Sólyom Imu, Dr. Somogyi Anna és csapata, Szample Gyuri, Száva Katalin, Szeg Pisti, Szórád Tamás, Szűcs Misi, Tankcsapda, Tákos Attila, Ufó, Újváry Petya, Vajda István, Wendler Tibi

Valamint minden Barátunknak és Segítőnknek és Neked, aki azzal is támogatsz bennünket, hogy megvásároltad ezt a lemezt…

Kowalsky meg a Vega Crew: Csapó Tamás, Fodor István, Kovács Gergő, Németh Gábor, Béres Tamás, Varga Viktor, Tobak Dániel, Szegedi Richárd, Kiss László, Mentes Gábor, Gyimesi Márk, Kálló Security: Kálló Csaba, Kálló László, Horváth Attila, Papp Sándor.


Fáradt reggelek
Nehéz nappalok
A legszebb álmaid
Közöttük lassan elhagyod
Sok rejtett félelem
Rozsdás lakat mögött
Bátran nézz mögé
Ismerd meg és mind elköszön
Ami vagy ,amit hinni se mersz
Hogy egyedi vagy , ami csak te lehetsz-
Hogy ami bánt az is szebbre csiszol
Amit látsz amit érzel azt értsd meg jól.
Hogy többet érsz mint az éveid száma
A ruhád, a cipőd,autód ára,
hogy a twitteren, facebook-on mennyi az arc
aki bejelölt, vagy annál, hogy mire tart.
Többet érsz mint egy személyi szám
matek doga, évvégi bizonyítvány
Többet érsz mint egy gyerek,egy felnőtt egy öreg
egy születésnapi köszöntő szöveg.
Többet érsz mint egy kereszt vagy családi név
Az Isten is csodálva, szeretve néz
De ha elvesztjük egymást : bolyongva élsz
Nem várom, nézd! Nem kell,hogy járj a tó vízén
egy kereszten megfeszülj,
Nem kell a vízből bort csinálj.
Mit mondjak még!?
Ennyi és kész!
Francba a nagy dolgokkal! A kicsikben ha velem vagy
Sokkal többet ér!
(Francba a nagy szavakkal! Ha naponta szeretsz ,az
Sokkal többet ér!)
A nehéz éveket
Köszönd,hogy ennyi csak
Jól tudod mindig van
Akiknek sokkal több akad.
Hisz Mindaz mit nem szeretsz
A szíveden sebhelyek
A múltból visszatért
Érzelmek,tettek,emberek

Ami vagy ,amit hinni se mersz
Hogy egyedi vagy , ami csak te lehetsz
Hogy többet érsz mint egy platinakártya
Egy TAJ szám , egy mobil, pénztárca.
Többet érsz mint egy munkahely
Aki szeret az nem elvisel!
Többet érsz mint a földön bármilyen szerep
Te a múzsa vagy, nem a kép vagy a keret.
Több mint egy test, akár csúnya vagy szép
Az Isten is csodálva, szeretve néz
De ha elvesztjük egymást: bolyongva élsz…
Nem várom, nézd! Nem kell,hogy járj a tó vízén
egy kereszten megfeszülj,
Nem kell a vízből bort csinálj.
Mit mondjak még!?….
Mindenki keresi mindig
Az alagút végén egy fényre vár
Amiben végül igazi otthont talál…

Hogy mi az ördög műveli velünk
ahogy nézünk a világra
Egymás vermébe esünk az angyalok hiába mondják:
Az ember gyönyörű FÉNY, a sötétségben remény
Ha mindenki más csak ő nem látja…
Ki tudja, miért lépünk mindig ugyanabba a hibába
Még hányszor tanulunk szeretni ennyire hiába
Lassan, de ÉBREDÜNK
Még megszokásból szenvedünk egy kicsit
Az árnyékok meg elengednek majd, igen

Még mindig hiszek benne,
Én hiszek benne,
Még most is hiszek benne még azt hiszem.
Még mindig hiszek benne
Én hiszek benne
És te is hiszel benne még remélem!

Hogy hányszor fogjuk még rá
pénzre, vallásra,
hogy vakok vagyunk szeretni
mert a szemünk világa nincs meg rá


(Fanka)

Soha nem felejtem, ahogy a srácokkal
Kinn a pályán, vérünkben száz fokkal
Forró a beton, mégis hűti a lábam
Egy lépés, két lépés, labda kosárban
A lányok vizslattak, mi meg őket
Észre se vettük a viharfelhőket
Szendvics a táskában, fele a tiéd, mer’
A barátság éhséget nem ismer
Ahol én ehetek, ott te is enni fogsz
Te meg a bajszod alatt mindegy mit piszmogsz
A magunk dolga, ami minket érdekel
De tiszteletet manapság az érdemel
Ahol szép a ház, jó nagy garázzsal
Mikor nevettél utoljára anyáddal
A pénz egy szép napon puszta papír lesz
De a házamba akkor is bejöhetsz!

(Kowa)

Ez a mi mesénk, a betonból erdőbe
Gyere barátom, üljünk ki a tetőre!
A naplemente pont olyan, mint régen
A tükörképünk ott fenn az égen

Ez a mi mesénk, a betonból erdőbe
Gyere barátom, üljünk ki a tetőre!
A naplemente pont olyan, mint régen
A tükörképünk ott fenn az égen

(Fanka)

Felnőtt a testem, de belül egy gyerek él
Aki nem pénzért, csak a szemedér’
Játék katonák szerte a szobában
Igazán rosszul semmit se csináltam
Mindenből tanulni kell, ez az élet
A legszörnyűbb dolog is ezért van érted
Elfogadni nem annyit tesz, hogy szolga légy
Hányd ki a fejedből azt a sok ganét
Rájöttél már, hazudtak a lurkónak
Mert a világ valójában full kontakt
Kesztyűm húzom, legyen, ahogy lenni kell
De nem keresem a harcot már senkivel
A szemedben ott az egész életed
Szívedig rajta keresztül lépkedek
Öklöm helyett megrázom a szilvafát
Hogy majd eljátszhassak egy nagypapát

(Kowa)

Ez a mi mesénk, a betonból erdőbe
Gyere barátom, üljünk ki a tetőre!
A naplemente pont olyan, mint régen
A tükörképünk ott fenn az égen

Ez a mi mesénk, a betonból erdőbe
Gyere barátom, üljünk ki a tetőre!
A naplemente pont olyan, mint régen
A tükörképünk ott fenn az égen

Nyújts a kezed, én tartom közben
Akár a gép, elmúlik, rohan annyi év
Lángol valami, a múlt gyorsan leég
Egyre porosabb a falon a kép
Mindennek ára van, valami mindent megér
Embernek farkasa az üresség
Tartalom és végcél és remény
És már is menekül a sötétség

(Fanka)

Te se várj másra, én sem várok rád
Ez az élet, vérrel teli bőrkabát
Próbálok adni még, nem pedig elvenni
Amit csak lehet, a jelenben megtenni
Ess el nyugodtan, csak aztán állj is fel
Nem elég nézni, ezt bizony látni kell
Tegyél magadért, mástól ne várj csodát
És felfogod, Isten megtalált

(Kowa)

Ez a mi mesénk, a betonból erdőbe
Gyere barátom, üljünk ki a tetőre!
A naplemente pont olyan, mint régen
A tükörképünk ott fenn az égen

Ez a mi mesénk, a betonból erdőbe
Gyere barátom, üljünk ki a tetőre!
A naplemente pont olyan, mint régen
A tükörképünk ott fenn az égen

Nyújts a kezed, én tartom közben
Akár a gép, elmúlik, rohan annyi év
Lángol valami, a múlt gyorsan leég
Egyre porosabb a falon a kép
Mindennek ára van, valami mindent megér
Embernek farkasa az üresség
Tartalom és végcél és remény
És már is menekül a sötétség!


Az ember Isten legszebb terve
Test, lélek meg elme
Csak legyen szeretve
Mást nem is kíván
És hallottad már százszor:
teremt ahogy gondol
minden ember varázsol
nem mindegy mifélét.
Azt mondod bántott az élet
Én azt mondom: örülj, hogy éled!
Minden fájdalom, öröm azért van
hogy magadból többet megérthess
Azt, hogy a szeretet nem egy érzés!
Hogy nem ér véget az nem is kérdés
-de ha csak a hibákat nézed,
küszködés lesz, és nem élet!

Ha minden nap beszeded
A sok butaság ellen
az ajánlott “lesz@.om tablettát”
Használd mindenre,
hogy legyen jobb ahol élsz
a négy varázsigét…
Ezek a
SAJNÁLOM, a BOCSÁSS MEG, a KÖSZÖNÖM és a SZERETLEK
Igen a
SAJNÁLOM, a BOCSÁSS MEG, a KÖSZÖNÖM és a SZERETLEK

Az ember Isten legszebb terve
Test, lélek meg elme
Ha majd már nem csak kint keres
Bent csodát talál.
És ráfáztunk már hányszor
hogy teremt amit gondol
minden ember varázsol
nem mindegy mifélét.
Azt mondod bántott az élet
Pedig csak kapsz, ahogy kérted
Minden mosoly és könny azért van
Hogy magadból többet megérthess
Ezért zöldek a füvek, a fák
Ezért vannak nappalok, éjszakák
Ezért van FÉNY – a nap ha kel
De aki nyavalyog az ÁRNYÉKBAN téved el….


Számolni sem bírnád az élményt
Annyi vár naponta rád
Az élet kincse mint a tenger
Ne csak evezz, ÉLD IS ÁT
Ajándék minden perc, amit kapsz
És az óra körbe jár
Az idő, ami elpocsékolsz pereg,
és nem jön többé vissza már.

Ha mindig az kell, ami nincs,
semmi soha
nem lesz kerek. Mindig szorít a cipő meg a ruha,
Mindig üldöz a hiány. A szívedben egy kő
egyre nehezebb, ahogy naponta nő
Ismered: zavar majd a tél, a nyár, munka, tanulás,
a fizetés, a számlák, a dugóban utazás,
a szomszéd, a gyerek, a férfi meg a nő
Pedig amit a SORS AD, mind Lélekszerelő.

Lehet, hogy nem lesz minden nap
mese, De eddig sem volt az
Valahogy mégis túléltük,
és erőt ad az emlékük.
Lehet, hogy fáj majd néhány seb
De erőt ad, majd ha túléled
S ha panaszkodsz, nem lesz jobb,
Csak fordítva látod a világot.

Szerintem szép vagy
Szerinted meg nem.
Pedig ugyanazt látjuk
csak másféleképpen.
Szerintem az élet szép,
De ha szerinted nem
Pont ugyanazt látjuk, csak
másféleképpen.

Számolni sem bírnád az élményt,
Annyi vár naponta rád,
Az élet kincse, mint az égen
A csillag annyi VÁR
Gyógyítana minden perc, amit kapsz
De ha nem hagyod, lejár
Az idő, amit elpocsékolsz pereg,
és nem jön többé vissza már.

Ha mindig az kell, ami nincs
semmi soha
Nem adhat ÖRÖMÖT, amid van. Nem csoda,
hogy zavar az anyád, az apád meg a világ
És ha más teszi a tévedés, meg a hibák
És az IGAZSÁG, meg ha hazudnak.
Zavar a hétfő reggel fél hat.
Zavar a feleség, a férj, meg a szerető
Pedig, ami szembe jön mind: Lélekszerelő


Miféle álom ez, hol ily sötét az ég?
Mivégre ember, ha nem összetart, de szétszed!
Miféle szeretet az, ha képes rá, hogy gyűlöl?
Minek tanul, ha attól jobb se bölcsebb nem lesz?

Miféle álom ez, hol mit sem ér a szép
Vágott virág az ember, saját sírján hervad…
És Az mi azt sem tudja Ki?
Miféle lény?
Hogy van ki megbocsájt nem ok rá, hogy vad!

Mikor kimondatik az ember összes szava
Mikor már gép legel az összes szent helyen
Mikor már Földanyánkhoz bújni nem lesz hova
Lesz majd, hogy azt kívánjuk már csak, hogy csend legyen…

Hogy meddig tart ez az élet
Azt nem tudod
Mindig a MAI
Legyen a jó napod!
Ha a világ dől is ma össze
és elhagyod
De amíg lehet,
Legyen egy jó napod!

Szemedből látom, te is
fáradt vagy néha.
Földre szült angyalnak
lenni nehéz, és ha
Elhiszed magadnak, hogy
Más tehet róla
Cserben hagyod magad
és várod, hogy más megoldja

Nem az a legrosszabb,
ha innen el kell menni.
Hanem, ha amíg itt vagy
nem tudsz az lenni,
amiért jöttél, amit hoztál
és nincs másban
Idézd fel magadban
Minden reggel halkan…

Hogy meddig tart ez az élet
Azt nem tudod
Mindig a MAI
Legyen a jó napod!
Ha a világ dől is ma össze
és elhagyod
De amíg lehet,
Legyen egy jó napod!

Túl gyakran torkig vagy
Ezért van rajtad álarc
Tudod jól magad bántod
Amikor belém marsz
Ezért sem haragszom rád
Ha eddig vártam
Várok én bármeddig, csak
mondd velem
hogy halljam:

Hogy meddig tart ez az élet
Azt nem tudod
Mindig a MAI
Legyen a jó napod!
Ha a világ dől is ma össze
és elhagyod
De amíg lehet,
Legyen egy jó napod!

Annyi minden van már mögöttünk,
Szavak sem kellenek, hogy halljalak
Sokszor van, hogy magam sem értem
Hiába nem akarlak: megbántalak.
Miféle szellem a szeretet bennünk
Amennyit adni tudsz, vissza annyi jár.
És ha majd el kell köszönnünk
Ez az egy híd örökre köztünk áll
Ha újra kezdhetnénk
Annyi mindent másképpen tehetnénk,
De azok úgy már mások és nem mi lennénk
Újra kezdhetnénk
De most is jobb utat kereshetnénk
Idővel Minden HIBÁNKBÓL ÁLDÁST vehetnénk.

Milliónyi csillag az égbolt
Sorsunk tükrével, ahogy hozzánk simul
Sok látja, de kevesebb érti
Hogy igazán csak a FÁJDALOMBÓL TANUL
Miféle szellem a szerelem köztünk
Mint kísértet néha visszajár
Úgy tanít, hogy elillan újra
Valamit elcsen, amitől megfagy a világ
Ha újra kezdhetnénk,
Annyi mindent másképp tehetnénk
De azok úgy már mások és nem mi lennénk
Újra kezdhetnénk
De most is jobb utat kereshetnénk
Idővel minden hibákból áldást vehetnénk.

Ahonnan jöttél elillant
Amerre tartasz sehol még
Az élet a kettő között van
A Sors furfangos ajándék
Születsz, hogy mesés álmokat építs
De inkább leépülsz
Ott állsz egy sorban feladni
Belehalni készülsz

Szeretlek, bármit tehetnél
Szeretlek-másképp mondani
Nem lehet. Nem is tudom miért
szeretnél többet hallani
Bocsáss meg mindent magadnak
Hisz egyszer úgyis elévül
Semmi rossz nem tart örökké
Végül megszépül…..

Jobb lesz, ha mindent ahogy van,
Úgy el tudsz fogadni!
A baj mindig múló állapot –
Nem kell folyton keresni!
Ha fejjel vagy a homokban,
Nem látszik, milyen szép ez a nap,
Hogy milyen kék az ég,
Amilyen hülye vagy!

Én úgy szeretlek,
Tán nem is tudod,
Milyen csoda vagy,
Amilyen hülye vagyok,
Beleszerettem az életbe meg
Mindenbe, mit ad!

Születsz, hogy tanulj, amíg lehet
Felnősz, azt mondod, hogy te már
Túl vagy majdnem mindenen,
Rád már nem sok dolog vár.
Bocsáss meg mindent magadnak
Hisz egyszer úgyis elévül
Semmi rossz nem tart örökké
Végül megszépül…..

Jobb lesz, ha mindent ahogy van,
Úgy el tudsz fogadni!
A baj mindig múló állapot –
Nem kell folyton keresni!
Ha fejjel vagy a homokban,
Nem látszik, milyen szép ez a nap,
Hogy milyen kék az ég,
Amilyen hülye vagy!

Én úgy szeretlek,
Tán nem is tudod,
Milyen csoda vagy,
Amilyen hülye vagyok,
Beleszerettem az életbe meg
Mindenbe, mit ad!
Már megint hülye vagy

Én meg…
úgy szeretlek,
Tán nem is tudod,
Milyen csoda vagy,
Amilyen hülye vagyok,
Beleszerettem az életbe meg
Mindenbe, mit ad!

Jobb lesz, ha mindent ahogy van,
Úgy el tudsz fogadni!
A baj mindig múló állapot –
Nem kell folyton keresni!
Ha fejjel vagy a homokban,
Nem látszik, hogy milyen szép ez a nap,
Hogy milyen kék az ég,
Amilyen hülye vagy!

Én úgy szeretlek,
Tán nem is tudod,
Milyen csoda vagy,
Amilyen hülye vagyok,
Beleszerettem az életbe meg
Mindenbe, mit ad!
Már megint hülye vagy

Én meg úgy szeretlek,
Tán nem is tudod,
Milyen csoda vagy,
Amilyen hülye vagyok,
Beleszerettem az életbe meg
Mindenbe, mit ad!

(Kowa)
Szakad az ég. Nekem elég,
Hogy én csak addig éljek, amíg meghalok.
De ne kelljen az lennem, aki nem vagyok.
Nekem elég. Egy élet elég.
De mindig úgy jöjjenek el a hajnalok,
Hogy nekem égnek szemedben a csillagok.

(Geszti Péter)
Tudod, ez nem az a film, ami tuti happy,
Vagy, ami, ha mégse jön be, Peti kiveheti.
Megül a konok idő, belül a foga harap,
Ahogy az óra halad, mindennek csak pora marad.
Kinek a pap, kinek a pop,
Kinek ilyen-olyan böszme eszme,
Amivel hülyítik a haverok: a maffia filozófia,
Amit a borozó fia visz ki a bajnokira, na ria, ria!

Kinek a drog, kinek a jog, kinek a hatalom,
De nekem elég, ha csak a szavaimat uralom,
Én belőlük ácsolok egy bárkát neked,
Gyere, szállj át! A neve: SZERETET.

(Kowa)
Sodor egy levelet a szél (szél, szél).
Vigyázz, hogy nehogy te legyél! (hé, hé)
(Geszti Péter)
Azt mondom, nehogy te legyél, nehogy te legyél!
Akit ide-oda ver a szél, sehova se ér.

(Kowa)
Szakad az ég. Nekem elég,
Hogy én csak addig éljek, amíg meghalok.
De ne kelljen az lennem, aki nem vagyok.
Nekem elég. Egy élet elég.
De mindig úgy jöjjenek el a hajnalok,
Hogy nekem égnek szemedben a csillagok.

(Geszti Péter)
Kitört a vihar. Az ágakon a levelek,
Küzdenek az életükért. Sokan kevesek.
Mi leszel az élet után? – fut át az agyadon a jel.
Egy szellem? Egy minta csak az anyagon,

Amit a hanyag istenek – ki tudjak, milyenek –
Majd újra idefestenek, mert ezek ilyenek?
Lehet, a lélek vándorol. Ezt annak hagyom,
Kit a hite mángorol, vagy ki, mint sivatagon
Halad át a napokon, (lélekvándor) akár egy koravén karaván
Vagy akit a karma karma marna, tán
Egy sarlatán ima hallatán.
Én nem ülhetek más sorsvonatán.

(Kowa)
Sodor egy levelet a szél (szél, szél).
Vigyázz, hogy nehogy te legyél! (hé, hé)
(Geszti Péter)
Azt mondom, nehogy te legyél, nehogy te legyél!
Akit ide-oda ver a szél, sehova se ér.

(Kowa)
Szakad az ég. Nekem elég,
Hogy én csak addig éljek, amíg meghalok.
De ne kelljen az lennem, aki nem vagyok.
Nekem elég. Egy élet elég.
De mindig úgy jöjjenek el a hajnalok,
Hogy nekem égnek szemedben a csillagok.

(Mert) Úgy sem félek, ha csak egy dal az élet.
Ami hang még zeng odabenn, nekem add, nekem
őrizd meg!
Az a hang tudom elkísér, ha minden véget ér.

Nem vagyok szent,
És te sem vagy az.
Van, aki játssza a keményet
De senki sem az.
Mindenki közelít – ha megszülték –
a halálhoz,
csak az biztos, hogy végül
meg is találod.
Ez az a hely. Ez az a hely
– és ez alól te sem vagy kivétel –
ahol a gyerekek hamar feladják,
pedig még tudják, mi az a
MENNYORSZÁG…
Itt vagyok én és itt vagy te
ÉS ez így is jobb, mint ha nem lenne.
-hogy te is, én is tudjól jól:
Az élet az IGAZI R’n’R
Az élet az KEMÉNY R’n’R
Az élet a LEGJOBB R’n’R.

Itt jön a nő. Micsoda nő,
Tőle függ, hogy a szíved nem lesz kő…
És – tudod – tudja, hogy minden hiába…
Az a kemény, hogy ezt zsigerből csinálja.
Itt vagyok én és itt vagy te
És ez így is jobb, mint ha nem lenne
– hogy te is, én is tudjuk jól:
Az élet az IGAZI R’n’R
Az élet az KEMÉNY R’n’R
Az élet a LEGJOBB R’n’R.


Átéltünk már együtt néhány hajmeresztő dolgot
Kimásztunk sok mély gödörből
és megmásztunk pár csúcsot
Sírtunk mikor elhittük, hogy elhagy a remény
meg az Isten
És nevetünk ,mert értelme anélkül itt nincsen
Semminek
Messze áll szívünktől a harag, meg az ártás
Mégis adtunk, kaptunk eleget
Akad rajtunk mély szántás, vágás
Hálás imával mondjuk , a magunk fajta tudja
aki a pokolban is járt mennyország annak minden napja.
A seb mind beforr
A könny szárad. Az
csak az fontos ami veled marad!
Ami az enyém tiéd is
Így megy ez.
Örömöd az enyém is
Csak így lehet.
Ha vérzik én kötözöm be
a szíved
A síromra te vésed majd fel, hogy:
Ég veled!
S.Í.R.I.G tart
Nem hagylak, ha azon rágódsz, akárki milyen béna
És te szólsz rám,hogy ha nyavalygok ,sajnálom magam néha
Még ha van is ,hogy nem értünk néhány
tényleg szörnyű dolgot
Hogy ,hogy hagyhat az Isten Földanyán sok mocskos foltot
De hát , tudjuk jól ,hogy minden emberszívet két lény mozgat
Egy ördög, meg egy angyal
Azzá lesz amelyikre hallgat
Hogy “Barátom”, nem azért mondom, hogy jópofa legyek
Nem hagynám, hogy elvessz
Érted kezet, szívet tűzbe teszek
A seb mind beforr
A könny szárad. Az
csak az fontos ami veled marad!
Ami az enyém tiéd is
Így megy ez.
Örömöd az enyém is
Csak így lehet.
Ha vérzik én kötözöm be
a szíved
A síromra te vésed majd fel, hogy:
Ég veled!
S.Í.R.I.G tart
Múlnak az évek, de
Maradunk gyerekek
Eljátsszuk magunkat és néha másokat
Aztán, ha nehezebb
Benne a szereped
Szép lassan annyira elhiszed magad.
Idővel keresed
A kölyök hova lett
Hol hitted el, hogy nem csak játszod az egészet?!
Így lesz, aki belehal
A másik “csak HAZAMEGY”
Te döntöd el a végén, miként éled meg…
Úgy élj, hogy ne feledd,
Hogy minden tetted,
Örökre “VISSZAHANGZIK” a Mindenségben (-ben, -ben, -ben)

Játszd azt, hogy amíg élünk
Nem sírunk semmiért mi már
Megértjük, aki elmegy
És nem jászunk már velünk tovább.
Játszd úgy, hogy mielőtt még
Meghalunk, és lemossuk az út porát
Szebb világot hagyunk rájuk,
Csak nem játszunk már velük tovább.
Évente öregebb
test. Benne gyerekek
Eljátsszuk magunkat és néha másokat.
Idővel keresed
A kölyök hova lett
Hol hitted el, hogy nem csak játszod az egészet?!
Így lesz, aki belehal,
A másik “csak hazamegy”
Te döntöd el a végén, miként éled meg…

Hogy minden tetted,
Örökre “VISSZAHANGZIK” a Mindenségben (-ben, -ben, -ben)
Játszd azt, hogy amíg élünk
Nem sírunk semmiért mi már
Megértjük, aki elmegy
És nem jászunk már velünk tovább.
Játszd úgy, hogy mielőtt még
Meghalunk, és lemossuk az út porát
Szebb világot hagyunk rájuk,
Csak nem játszunk már velük tovább.

Koncertek

Applikáció

Töltsd le a zenekar hivatalos applikációját!


Ajándéktárgyak

Megrendelhető a zenekar weboldalán!

Keressétek a shop Facebook-oldalát is!

Szavazás

Melyik a kedvenc dalod a Kilenc új dalai közül? (max. 3 válasz)

A szavazás állása

Loading ... Loading ...

“Csak egy ág”

Ez a mi mesénk