“C”Festmények

Fotók gyűjteménye  azokról a festményekről…amelyekről készült egyáltalán fénykép valaha…

Tulajdonképpen mindig is vonzó volt számomra a rajzolás,festés…ehhez képest igen csak későn kezdtem el rendszeresen vászon elé ülni.Ha az emlékeim nem csalnak 1995-ben .Konkrétan egy film (A vér kötelez) megtekintése ösztönzött. Először temperával lemezre festettem,majd olajjal ugyanezen alapra és végül olajjal vászonra.Természetesen ez utóbbit kultiválom azóta is.  Az absztrakt megjelenítés mindig is a kedvenc ábrázolásaim közé tartozott,ahogyan a portré ábrázolás is


Mivel a festés számomra  valójában egyfajta meditáció,ezért csak és kizárólag akkor szeretek nekiülni,ha semmiféle kényszer(megrendelés,elvárás stb) nem nehezedik  az elmémre.
Nem is tartom munkámnak,sokkal inkább “csupán” hobbynak. Ezzel együtt is szívesen készítettem mindig portrékat is ,általam kedvelt embereknek ajándékba,vagy igazán kivételes esetekben megrendelésre…ha a megrendelőben ,vagy szándékában  felfedeztem valami nemes vagy számomra kedves indíttatást….

Az Ajánlások között is megtalálható “A víz üzenetei” című dokumentum anyag alapján is készítettem (és  tervezek is még készíteni) képeket,amelyek vízkristályokat jelenítenek meg.Masharu Emoto japán tudós kísérletei rendkívül szimpatikusak számomra.Bizonyításai szerint a víz üzeneteket képes tárolni és ezáltal hordozni.A zenét amit a vízzel  “hallgattat” ,a víz a kristályszerkezetében megörökíti( a durvább zenére  szétesettebb a lágyabb,emberi fül számára kellemesebb  zenére rendezett és látványosan “szebb” szerkezetet produkál).Ugyanígy reagál a szavakra és a mentális irányultságokra is…Hogy a víz ilyen érzékeny,az ember szempontjából egyáltalán nem mellékes,hiszen testünk majd 70 %-a ebből az anyagi elemből áll..

 

Mivel a jóga meghatározza az életem,természetes,hogy a festésben is témát jelent nálam…

 

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.